Magyarország igaz keresztény országként felelősséget érez mindazokért a keresztény közösségekért, amelyeket üldöznek a világban, aktívan próbálja támogatni őket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban a témáról rendezett ENSZ-rendezvényen.
Az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának részeként tartott konferencia főszervezője Magyarország volt, fő témájául a nehéz helyzetben lévő keresztény közösségek jövőjét, az újjáépítés lehetőségeit választották. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a világban a hitük miatt megölt emberek mintegy 80 százaléka keresztény, a nemzetközi közösségben mégis alig vesznek tudomást arról, hogy ez a legüldözöttebb vallás. Ezt a képmutatást meg kell szüntetni – szögezte le.
Hangoztatta, Magyarország büszke több mint ezeréves keresztény történelmére, és ma sem puszta politikai kinyilatkoztatás, hogy a kormány kereszténydemokrata, hanem a jelenlegi vezetés ténylegesen ilyen értékrendet képvisel. Beszélt a miniszter arról, hogy a Hungary Helps program közvetlen pénzügyi támogatást nyújt az üldözött keresztény közösségeknek. Ennek keretében Magyarország már 40 millió dollárnyi forrást biztosított a szóban forgó célra, és 50 ezer embernek segített abban, hogy otthon maradjon, vagy mihamarabb hazatérjen.
A programból ezer házat építettek újjá Irakban, és rekonstruáltak egy templomot is. Magyarország Szíriában kórházak, Libanonban templomok és iskolák újjáépítésében vállalt részt – említette meg példaként. Több százan vesznek részt ezekből a közösségekből a külföldiek magyarországi oktatását segítő ösztöndíjprogramban is – fűzte hozzá. Bejelentette a miniszter azt is, hogy novemberben Budapesten is rendeznek egy magas szintű konferenciát erről a témáról.
A New York-i tanácskozás társszervezője, Brazília külügyminisztere, Ernesto Araújo arról beszélt, hogy a dél-amerikai ország számára is kiemelten fontos a keresztények üldözésének megállítása. Megemlítette, hogy nemrég járt Magyarországon, és nagyra értékelte a magyarok kötődését a kereszténységhez.